HTML

Kövesd a kékes füstöt!

Friss topikok

100_7312a.JPG

"Megérkeztek Ferihegyre a Wartburg gyártmányú személygépkocsik" - közli szűkszavúan a Légiközlekedés 1973. november 22-i száma, s mellé képet közöl, melyen 15 db Wartburg 353-as sorakozik a repülőtér épületénél. Annyira frissek voltak még, hogy jól látható rajtuk a négyzet alakú "Próba"-rendszám. Később a belreptéri forgalomban a típusuknak megfelelő kezdőbetű és szám formátumú rendszámmal látták el őket (pl. W-5) - ez a rendszer még jelenleg is használatos.

Ugyan a fénykép fekete-fehér, valószínűsíthető, hogy a kocsik világos-olajbarna színűek voltak, mely a leggyakoribb színűk volt a repülőtéren és általános feladatokat láttak el (talán az úgynevezett világos-olajbarna színű Wartburgokból is gyártották a legtöbbet Eisenachban).

De lehettek narancssárgák (mandarin) is, mely az 1970-es évek elején szintén kedvelt szín volt a türingiai gyárban, ez főleg a kelet-német légitársaság, az Interflug járműveinél volt jellemző.

Ekkor ugyan még nem, de az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején már bizonyosan az LRI-nél is a Wartburg 353w típust alkalmazták felvezető autóként (follow me), egészen 1990-es évek elejéig. Ezen időszak alatt több átalakulást is megértek.


Ezeken az autókon nem a ma általánosan használatos, fekete-citromsárga kockás festést alkalmazták, hanem a hetvenes évek végétől fehér alapon három sárga csík (egy az autó középvonalán, kettő pedig az oldalán, az övvonalnál futott körbe) - no meg az elmaradhatatlan sárga villogó és "FOLLOW ME" felirat - jelezte az autó rendeltetését.

1984-ben hozta ki a VEB Automobilwerk Eisenach a 353w modell modernizált változatát, melynél az addig krómozott elemeket feketére festették. Ekkortájt a repülőtéren is változott a felvezetőautók dizájnja, a fekete-hűtőrácsos autók fehér helyett pirosak lettek, és csupán egyetlen sárga csíkot kaptak középre.


1985-ben ismét újítottak az autógyárban, így a hűtő jobb elhelyezése érdekében új homlokfalat kapott a típus. Ennek megfelelően az évtized vége felé Ferihegyen is megjelentek az előlhűtős modellek, immár zöld színben.

A Wartburgok mintegy 20 évi ferihegyi (kifutó)pályafutásának végét a rendszerváltás, és ezzel együtt a gyár megszűnése, de legfőképp a jobb, nyugati (VW) modellek megjelenése jelentette.

Címkék: mandarin narancssárga 1973 353w Légiközlekedés Ferihegy MALÉV XVIII. kerület Budapest Airport Wartburg Eisenach LRI Ferihegyi Repülőtér Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság Magyar Légiközlekedési Vállalat Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Follow Me Magyar Légiközlekedési Részvénytársaság Légiközlekedés újság 1973. november 22. Follow me W-5 világos-olajbarna citromsárga fekete felvezetőautó Interflug

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fmc-w5.blog.hu/api/trackback/id/tr245648652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása